Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Andezit túra

2021.11.13.

Szeretettel várunk a HEVA (geo) turisztikai kalandjára, amikor is Bér településen hagyva autóinkat teszünk egy csodás túrát. A túra célja, hogy hazánk eme látványos zugának geo- és táji értékeit megismerjük, szépségeit felfedezzük.

A „Nagy-hegy Nógrád megye egyik legértékesebb geológiai értéke a hegy andezitsapkája, világritkaságnak számító, ívelt elválású oszlopokkal.

Az andezitet egy késő miocén korú vulkáni kitörés hozta felszínre mintegy 18-19 millió éve. Először riolittufa rakódott le, majd erre andezitláva, illetve lávaagglomerátum ömlött. A vulkáni tevékenység utolsó szakaszában kialakult rétegvulkáni kúpok mára lepusztultak.

A mai Nagy-hegy és a Szanda-hegy alatt a láva megrekedt a mélyben. A több kilométer hosszúra nyúló hasadékkitöltések (kőzettelérek) fölül az üledékes kőzeteket az erózió elhordta, és így a felszínre került a jóval tömörebb és ellenállóbb, sötétszürke hiperszténandezit.

Az andezit oszlopos elválása önmagában is ritkaság: az oszlopos elválású vulkanikus kőzetek 90%-a bazalt, 8%-a riolit. Oszlopos elválású andezitet Európában máshol nem ismerünk. Az ívelt elválású andezit különösen ritka: ilyesmit a világon mindössze 5-6 helyen találtak. A béri, 5-6 szögű oszlopok átmérője 30–40 cm; hosszuk 8–10 m, alsó részük 70 fokos szögben elhajlik.

Az andezitoszlopok mellett érdekes látványt nyújt a leomlott anyagukból kialakult kőtenger is.” Wikipedia

A Szanda várnál szédületes panoráma vár bennünket. Bónuszként a várhegy andezit-orgonáit is megtekinthetjük. A három-négyemeletnyi magasságú, kb. 75 fokos dőlésű, a kőbányászat során kibontott andezit oszlopok nyílegyenesek, ellentétben a közeli béri görbült oszlopokból álló „andezit csúszdával”.

A túra időpontja: 2021.11.13.

A túra elnevezése: Andezit túra

A túra helyszíne: Bér

A túra útvonala: Bér, Nagy-hegy, Ordaspuszta, Szanda-vára, Bér

A túra távja: 23 km A túra szintje: 520 m

A túra vezetője: Szabó Sándor

A túra nehézsége: 2 csiga

A túra térképes elérhetősége:  https://en.mapy.cz/s/pozosecume

Indulás/Találkozó: Debrecenből, a megszokott helyekről (pontos hely és idő később).  Visszaérkezés: Debrecenbe  az esti órákban

Utazás: sz.gépkocsi ,
Költségek: önköltséges túra, benzin+matrica. Ennek költsége oszlik az utasok közt. Érvényes HEVA tagsággal nem rendelkezők, a költségekről elérhetőségeinken érdeklődhetnek.

Részvételi díj befizetési határideje:

Az ár tartalmazza:…. , Az ár nem tartalmazza:

Egyéb költségek:

 

Jelentkezési határidő: 2020.11.08. (hétfő estig), Aki nem tagja egyesületünknek, csak itt jelentkezhet: https://hegyekvandora.hu/esemenynaptar/

Fontos: min. létszám 8 fő, kevesebb jelentkező esetén a program elmarad.
Jelezd azt is, ha van hely a kocsidban vagy beszállnál útitársnak valakihez!

Minden jelentkező, a jelentkezés leadását követően kap egy megerősítő e-mailt, hogy jelentkezését regisztráltuk, illetve a jelentkezésed státuszáról ( rendben,létszám fölötti/ várakozólistás, egyéb, vagy nem tudtuk fogadni). A jelentkezési határidő lejáratát követően, e-mailban tájékoztatást küldünk minden résztvevőnek a túra egyéb részleteivel kapcsolatban.

 

A https://hegyekvandora.hu/ honlapon, illetve egyéb helyeken megjelent programunkon a részvételed csak alapelveink ( https://hegyekvandora.hu/rolunk/ ) megismerésével és elfogadásával lehetséges! Amennyiben részt veszel a hegyekvandora.hu oldalon megjelent programokon, azzal külön egyeztetés nélkül is elismered, hogy alapelveinket megismerted és magadra (illetve kiskorú hozzátartozódra) nézve kötelező jelleggel elfogadtad!

 

Javasolt felszerelés: bejáratott bakancs/cipő,  esőkabát, kötszer, személyes gyógyszerek, hideg élelem, min. 2,5 liter folyadék (lehetőleg víz), kullancsriasztó.

 

Részletek

Dátum:
2021.11.13.

Szervező

Szabó Sándor
Telefon:
+3630...