Volt egyszer, hol nem volt, volt egy „neméppenkisfiú” és egy „neméppenkislány”, akik nagyon különböztek, de nagyon egymásba szerettek. A lány nagyon imádta a természetet és azért, hogy boldog lehessen, a fiú egyre több kirándulással lepte meg. Aztán úgy alakult, hogy már nemcsak a szerelme kedvéért kelt útra a mesebeli herceg sem, hanem őt is megnyugtatta a természet lágy csendje, ezernyi zöldje és ezért egyre gyakrabban útra keltek és egyre hosszabb sétákra vállalkoztak. Ez a fiú olyan jól tájékozódott a sziklák, hegyek és fák rejtelmes világában, hogy már bárhová el mertek kettesben indulni egy darabka térképpel, vagy akár egy kis rajzocskával is. A lányka pedig mindenhová bátran követte lelkitársát, mint egy kis pulikutya, hisz teljesen megbízhatott benne. Beljebb és beljebb merészkedtek a sok-sok felfedezésre váró rengetegben, úttalan utakra vállalkoztak, mert mindkettőjüket felhőtlen boldogsággal töltötte el a fák, rétek, hegyek-völgyek látványa, a madarak hangja, a rovarok megnyugtató zümmögése és a mély csönd, amit csak akkor hallhatsz, ha kellően eltávolodtál az emberek zajos, zsibongó világától.

Nagyon sok helyet bejártak már, amikor úgy döntöttek, hátha másnak is örömet szerezhetnek az ezernyi csoda látványával, ami mindig várta őket, ahányszor csak útnak indultak. Ekkor született meg a Hegyek Vándora Természetjáró Túra Kör és egyre többen követték a lányt és a fiút az útjaikon. Majd a köréjük gyűlt tengernyi barát és a technika fejlődése egyre több lehetőséggel kecsegtette szerelmes párocskánkat és 2014-ben, hosszú vajúdást követően megszületett a Hegyek Vándora Egyesület. Tudnotok kell azonban, hogy a gonosz esetükben sem aludt, csak kicsit szunyókált a búvóhelyén, a lakóhelyük mindenható nagyurai próbálták őket megakadályozni kitűzött céljaik elérésében, de mint tudjuk, a jó mindig győzedelmeskedik! Így aztán egy nagy, végtelen lelkű családdá váltak, akiket összetartott és azóta is összetart a „majdnemmindenttúlélőbarátság”, a sok együtt töltött mesés nap.  Persze a gonosz időnként felüti a fejét és meg kell vele küzdeni, de a lényeg az, hogy mára már sok jó ember veszi körül őket, akik mindig visszaadják a hitüket és segítenek továbblépni, ha egy-egy bosszantó akadály, kellemetlen érzés hátráltatja őket. Hisz az a fontos, hogy fel tudj állni, ha elestél és erényt kovácsolj akár a vereségből is. Már 10 hosszú éve, hogy a sok élmény összetartja őket és annyiféle örömteli programmal színesítik az őket körülvevő emberek életét. Időt és energiát nem kímélve igyekeznek minél több és újabb idilli meglepetéssel felvidítani a kis közösségük iránt érdeklődőket. Sokszor kicsit elcsigázottak a feladatok súlya alatt, de ők aztán soha nem adják fel, mert a maguk fajta emberkét hajtja a vágy, hogy hasznára legyen embertársainak, repes a lelke, ha jót tehet másokkal.

És mivel újra eljött egy meleg, pihenős nyár, kiötlötték és megcsinálták a 7. HEVA tábort, amit csak viccesen HE-HE Tábornak neveztek el, hisz könnyen nevethet az, aki részt vesz rajta és sajnálhatja az, aki kimarad.

Különlegesre sikeredett ez a táboruk (is), mert egy minden elvárást kielégítő szálláson pihentethették a túra közben megfáradt lábacskáikat, készíthették el és ehették meg a közös, isteni vacsoráikat. A lány már nagyon várta a tábort, táncot járt a lelke, ahogy visszaszámolt az indulásig. Örömmel töltötte el, hogy megint együtt lehetnek pár napot, amikor az időnek nincs hatalma felettük, amikor a véget nem érő beszélgetések, a szívmelengető, önfeledt túrák, a közös étkezések, a mókás játék veszik át a főszerepet a hétköznapok lehangoló szürkeségétől. Sokszínű boldogság ugrándozott a csacsogó kis csapat körül, akármerre jártak együtt a meghökkentő szépségű Királyerdőn, a barlangok, patakok, hatalmas fák és páfrányok, a völgyek és szurdokok sejtelmes birodalmában. Még a napocska is folyamatos mosolygással nézett le a vidám emberkékre, akik szomjúhozva a milliónyi apró csodát, minden nap útra keltek a szélforgó minden irányában. Sajnos azonban egyszer minden véget ér, nem történt ez másképpen ezzel az ajándékként óvott egyesületi programmal sem, így aztán kicsit fájó szívvel visszatért mindenki a színes meséből a szürkés valóságba. A lányt és a fiút körülölelte a tábor sikere és megint annyi kincset gyűjtöttek a szívükbe az úton, ami elég lesz egy újabb utazásig, aminek az ötlete már ki is pattant fejecskéjükből.

Még nincs itt a vége, ne fuss el véle!

Szöveg és fotók: Szabó Zsuzsa