Mivel legalább 3 órás út volt előttünk, így meglehetősen korán indultunk Ájba. Elég jól tempóztunk, ezért 9 után már a temetőben voltunk, na nem úgy ahogy gondolod, hanem angyalnézőben. ☺ Mi párszor már láttuk az Ellenséges terület című film forgatása után ottmaradt hatalmas, szürke, sérült, félszárnyú angyalt, de útitársainknak itt még minden teljesen újdonság volt. A temető békésen nyújtózott a hegyoldalban jellegzetes kis templomával a reggeli napfényben. A világ ez aprócska szeglete valahogy olyan megnyugtató, ehhez foghatót csak kevés helyen éreztem eddig. Egyszóval jó ide besétálni. A Tornai vár felé vettük az irányt az általunk már jól ismert úton. Még nem hagytuk el a falut, amikor csodák-csodája ki jött velünk szemben? Hát egy vadász! Nem akart bennünket semmiről lebeszélni és nem mondta meg, hogy hová igen és hová nem mehetünk (mint a hazai kollégái), hanem nagyon kedvesen érdeklődött, hogy honnan jöttünk. Kissé csodálkozva vette tudomásul, hogy nem aludtunk Ájban, hanem akkor reggel érkeztünk egyenesen Debrecenből. (Valószínűleg korainak gondolta érkezésünket.) Ezután az útitervünkről kérdezett, amit túravezetőnk el is mondott neki. Elismerően és hitetlenkedve nézett ránk, és közölte hogy „Ez igen!”, majd jó utat kívánva csendesen továbbállt zöld szerkójában. Néhány métert tettünk meg, amikor újabb kedves beszélgetőpartnerünk akadt. Egy helyi bácsika szépítgette szorgalmasan a hegyoldalt. A köszönés után első kérdése az volt, hogy honnan jöttünk, mert hallatszik, hogy nem helybéliek vagyunk. Látott bennünket a temetőben (mivel nagyjából azzal szemben dolgozott és itt még látnak az emberek, nemcsak néznek), megismerése után ő is nehéznek találta túraútvonal-tervezetünket. Ahogy továbbhaladtunk a finoman simogató, tavaszi napsütésben – a szerintem fantasztikus elhelyezkedésű Áj falucska panorámáját követően – egyre szebben bontakozott ki a hatalmas alapterületű vár sziluettje, mígnem elértük félkör alakú üdvözletét.
Birtokba is vettük a várromot és bejártuk minden zegét-zugát. Innen is rálátni a hegyek közé zárt kicsiny településre!
Irány a Szádelői völgy monumentális bejárata! Na most jött el a tökön-paszulyon közlekedés ideje! (ez valahogy minden túránkba be van iktatva, de ettől olyan izgalmas!) Le a hegyoldalban, egyenesen az orrunk után (mármint a Sanyi orra után). Innen is remekül látszik a vár, érdemes rá vetni néhány pillantást!
Az elszórtan elhelyezkedő hétvégi kertek mellett elhaladva hamarosan megpillantottuk az óriási völgybejáratot, amelynek rendíthetetlen sziklatömbjei álmosan kapaszkodtak az ég felé.
A falun áthaladva beléptünk a régen látott, Szár-patak sziklacsodákkal teli szurdokvölgyébe. A völgy barlangok beszakadásából keletkezett, a 300–400 m magas sziklafalak között a Blatnica-patak rohan valahová. Hát mi nem rohantunk, komótosan ballagtunk felfelé a patak mellett és rácsodálkoztunk a szurdok minden szépségére: a cukorsüvegre, a jégképződményekre, a meredek sziklafalakra.
Természetesen felülről is meg kell nézni ezt a szépséget, hisz igazán onnan látszik az emberi léptéken már túlmutató nagysága. Éppen ezért ezt mi sem hagyhattuk ki. Hát uccu neki, irány a feledhetetlen látvánnyal kecsegtető kilátópontok sokasága! Végig is mentünk a szurdokvölgy fölött és megálltunk minden panorámahelynél a reggelinél tapasztalt morcosabb időjárás és az erős szél ellenére. Ez valahogy (mármint az erős szél) a hely szellemének velejárója (legalábbis irányunkban). Kárpótolt azonban bennünket az a néhány kökörcsin, amely a szélben ringatózva, talán csak a mi kedvünkért nyitotta ki szirmait a védettebb, napsütötte zugocskákban. Nagyon örültünk nekik, hiszen csak remélni mertük, hogy megpillantunk néhányat kinyílva a kis szőrmókok közül, az elhúzódó telet követő, napokban történt hóolvadást után már azonnal. De szerencsénk volt!!!
Sajnos rohamosan közeledett az este, így tovább kellett indulnunk, hisz még vártak ránk a vízesések. (Az ezekből ránk szálló permetcseppecskék Kiss Sanyi szerint pozitív hatással, stressz oldóként hatnak, ezért érdemes tengerpartra vagy vízeséshez látogatni!) Bár hóolvadás után kicsit több vizet vártam, de a vízesések látványa, illetve a jegesmedve és a sas jégszobor így is szép lezárása volt a mai, ősi magyar lábnyomokkal teli tájon, a lehető legjobb társaságban eltöltött túránknak.
Az az igazság, hogy Ájban sosem csalódik az ember! Hát érdemes időről-időre visszatérni!
Szabó Zsuzsa
