A tervemhez képest később értünk Imrikfalvára, így a tározó partján (Palcmanská Maša, a maga 85 ha-os vízfelületével a legnagyobb a paradicsomban, ideális pihenőhely) leraktuk a kocsit, beszerelkeztünk és elindultunk az apostolok lován. Csonka hazánkban már elszoktunk ezen a télen a látványtól, itt viszont tartja hagyományát a természet és jó házigazda módjára hófehér ünneplőbe öltözve várta vendégeit. Első főbb célunk a Zejmár szurdok, ami északi testvéreinek csak kis öcsikéje, nekünk viszont már annyi szépet adott, hogy előttünk naggyá vált. Most is volt ámuldozás, fotózgatás az ezernyi csoda láttán. Ez az a pillanat, amit a megörökített kép nem add vissza, ezt át kell élni!!! Hiába mesélem én itt a Nálepka-vízesés jégbefagyott látványát, vagy, hogy milyen érzés kiállni a Zejmár-sziklára a szurdokból kilépve. A Zejmári szakadék fő forrása a bőségesen fakadó Zejmári kút. A vízesést Ján Nálepka kapitány tiszteletére nevezték el. A szurdokból utunk a Geravy-fennsík platójára vezetett, ahol ragyogó napsütésben költöttük el elemózsiánkat. Meglepetésként Zsuzsi megvendégelte házi készítésű almás sütijével a túratársakat. Kellett is az energia-feltöltés, mert erős menetelésbe kezdtünk, hisz a szurdok jégvilágában az ezernyi megállásra csábító látnivaló mind a szintidőnk ellen dolgozott. A karsztplatón egy turistaház is található. A hólepte fenyők közt folytattuk utunkat a Holló-szikla felé, alant a csörgedező patak partját, mint fehér paplan takarta be a hó, elbűvölve az erre tévedt túrázót. A Havrania skala 1153 m magas és egy elég jellegzetes kilátópontja a paradicsom déli oldalának.
A Havrania skala sziklatömbje alatti rész most igazán próbára tette a csapat küzdőszellemét, nagyon le volt jegesedve, amit egy igen meredek résszel párosítva kell elképzelni. A túravezető (én) viszont nem volt rest cipelni magával a „macsekot”, így azt felvéve a bakancsra, még Zsuzsit is tudtam segíteni a feljutásban. Nagyon jó hasznát vettem, ajánlom ilyen terepre. Bár ajánlottam a társaimnak is induláskor hogy tegyék be a zsákba, de még a feleségem sem hallgatott rám. Szépen haladtunk felfelé, elértük a kőfülkét, majd a barlangot, a szikla első kilátópontját és végül ott álltunk a sziklatömb csúcsán, ami a fő célunk volt ma. Szemünk előtt ragyogott a téli Magas-Tátra (jó-jó, a Bélai-Tátra is), készültek is az emlékképek. A Tátra bűvöletéből felébredve „észrevettük” a Pieninektől a Paradicsom körülöttünk elterülő szépségétől, a Rozsnyó fölötti havasoktól a Király-hegy tekintélyes hupplijáig mindent, amit a szemünk láthatott. A visszaút a tervekhez képest módosult. Hogy elkerüljük a csúszós meredek szakaszokat, Józsi vezetésével egy kissé kellemesebb utat választottunk visszatérésre a parkolóban hagyott kocsinkhoz. Azért volt közben egy emlékezetes kalandunk is, erről még biztos fogunk mesélni HEVA bulikon! Átkeltünk a befagyott Imrikfalvai-víztározón.
Mit is írjak a végére? Mint minden résztvevő, én is jól éreztem magam és remélem nem az utolsó Hegyek Vándora Egyesület séta volt a Paradicsom téli túraútjain!
Szabó Sándor
