HEGYEK VÁNDORA EGYESÜLET
 
 
                               
 
 
     
 
VÖRÖS-TORONY-HÁGÓ
(2015.07.12.)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 

Előre bocsájtom, ez egy elég fura élménybeszámoló is lehet, mire a sorok végére érek. Ugyanis megírtam közvetlen a túra után, de hogy-hogy nem, az „irokmányomnak” nyoma veszett. Szóval szokásosan szombat hajnalban indultunk, a törzshelyes találka pontunkról. Most először Szabi kocsijával mentünk, egyébként a sofőr is ő volt és rajta kívül Zsuzsi, Jancsi, Zoli és jómagam (Sanyi) alkotta a telekocsit.

Jó hangulatban érkeztünk meg Ótátrafüredre (Starý Smokovec, 1010 m), ahol leparkoltunk egy „olcsó” parkolóhelyre, amin jó sokat is nevetgéltünk, hogy miképpen fog Szabi kiállni, ha leengedik a sorompót és senki nem lesz ott visszatértünkkor. Jancsi már meg is tervezte hol rakjuk át az autót.

Na de túrázni „gyüttünk”, így „felcókmókoltunk” és nekirugaszkodtunk, hogy az apostolok lován mihamarabb a Tarajkára (Hrebienok, 1285 m) érjünk. Nem a siklóval mentünk fel, ahhoz még elég edzett a túravezető, meg sóher is (ahogy mondják). Innen lefelé a zöld jelzésen Bilíkova chata-t érintve, majd pár métert még a sárgán is lépdeltünk a csodaszép Hosszú-vízesésig (Dlhý vodopád). Majd visszatértünk a zöld jelzésre és nem is sokat kellett menni a következő Nagy-vízesésig (Veľký vodopád). Készültek a fotók ezerrel, én meg már itt láttam, hogy erősen csúszik a szintidőnk.

Kellett nekem a Tar-pataki-vízeséseket (Óriás-, Kis-, Nagy- és a Hosszú-vízesés) beleilleszteni a programba!

Szép helyekről mindig noszogatva lehet csak továbbhaladásra rábírni társaimat, amit értek én is, de hát még előttünk oly sok látnivaló, hisz ezért jöttünk végül is. Így megnéztük az Óriás-vízesést (Obrovský vodopád), s a Zamkovsky menedékháznál is készült egy-két emlékkép. Még a menedékház előtti szakaszon Jancsi, Szabi és Zoli csodálta, ahogy egy sherpa szállítja felfelé az ételt és italt, egy hátukra erősített favázas szerkezeten. Aki időközönként leült egy sziklára pihenni, és válaszolgatni a megszokott kérdésekre (hány kg-ot visz,stb.).

A Zamkovsky menedékház után még erősebb tempóra kapcsoltam, így húzva magam után a többieket, javítva az szintidővel futó versenyen. És láss eredményt, felértünk a Téry-menedékházhoz, ami hihetetlenül csodálatos környezetben van, a hegység csúcsainak lábánál, az Öt-tó-katlanban. Az előbb emlegetett „láss eredményt” eredményeként, talán nem meglepő hogy itt fogyasztottuk el elemózsiánkat, töltöttük fel energiával szervezetünket az út hátralévő részére, de hogy erre majd 50 percet is szánhattunk, az igen. Mivel nem mindenki volt az ereje csúcsán, ezért szavazásra bocsájtottam, hogy „czurik” vagy előre a hágóra. Mérlegeltem a fáradt társakat és az elszántságukat, amivel egyként a hágóra szavaztak. Nem is lehetett volna másképp döntenetek (he-he)! Így kajával, fotókkal, tájban való gyönyörködéssel (ja, és szelfivel) felvértezve indultunk tovább. Mire elértünk a hágó „beszállási” pontjához, gyakorlatilag már nem volt fent turista. Na igen, késésben voltunk, soká értünk fel. Így utólag azt mondom megérte. Sokat tudtunk fotózni, láncokon ide-oda ugrálni és végre mikor felértünk a Vörös-torony-hágóba ott is nyugodtan üldögélhettünk, kattogtathattuk fényképezőinket (ja, és Jancsi szelfizhetett). Amire én továbbra sem voltam hajlandó, hiába kérte. A hágóra felvezető láncos szakasz nem egy nagy kaland, ráadásul már kétirányú, ami nem rossz, mivel csökkenti a torlódásokat. Mi Zsuzsival a felső részt másztuk, a három fiú pedig a lentebb eső láncon tört a hágó elérésére.

No de innen is le kell menni egyszer, úgyhogy elindultunk lefelé, ami ugyebár a tátrai köveken elég hamar előhozza a térd és egyéb panaszokat.

Lefelé láttunk zergét, elhaladtunk a Metélőhagymás-tavak (Sivé plesá) mellett/között, ezek a tavak már messziről látszódtak. Ezután haladtunk tovább a Fuchs-tóig (Starolesnianske pleso 1988 m), majd a Testvér-tavakig (Sesterské plesá), aztán odaértünk a Hosszú-tavi menedékházhoz is (ez  Rabló-ház néven is ismert, "tótúl" Zbojnícka chata, 1960 m). A Hosszú-tó (Dlhé pleso, 1893 m) mellett fotóztunk talán utoljára. Majd kicsit elterelődött figyelmünk a gyorsabb leérés irányába, erre kezdtünk koncentrálni, hisz későre is járt az idő és Debrecenbe még vissza kellett érnünk. Sajnos társaink közül viszont volt, akiknek egyre gyötrelmesebb lett minden újabb lépés. Többek közt ezért (is) van fájdalomcsillapító mindig a túravezetőnél! Végül leértünk a kocsihoz, az „olcsó” parkolóból azonnal kiállt Szabi és fáradt, de élménnyel és örömteli arcokkal elkezdtünk bepakolni a kocsiba. Az azóta eltelt időben többször is beszéltünk erről a túráról, így utólag is mindenkinek nagy élmény volt. Még sok ilyet kívánok a Hegyek Vándora Egyesület tagjainak és természetesen mindenkinek!

 

Az akarat és a kitartás vizsga sikerült!


 
   
 
 
 
Zsu