HEGYEK VÁNDORA EGYESÜLET
 
 
   Főoldal      Szintidő 9
 
 
TÜNDE TELJESÍTMÉNYTÚRA ROVATA
 
avagy
 
"Tünde töprengései a teljesítménytúrázásról"
 
 
 

Palóc Expedíció 100 (2012.08.25-26.)

 

Balassagyarmat - Nyírjes - Ipolyszög - Kecske-domb - Csesztve- Lipinye - Nósa-hegy - Szente  -Vörös-lapos- Mohora - Dolinkai pincesor -Nógrádmarcal - Bányai-oldal - Palóc-kereszt - Herencsény-Cserepes-erdő- Nógrádsipek - Malom-völgy - Dobos-kút - Dobogó-tető - Várkút-forrás - Ballagó-völgy - Kaivcsos-hegy   Nagylóc   Várad-domb   Fehér-hegy   Szécsény

  

               Balassagyarmat, Palóc Múzeum, Palóc Liget
               Szécsény, kollégium, Haynald Lajos u. 11.

 

 101.2 km   2400 m   24 óra   MTSZ 200 pont   A125/21

 

 

Palóc  Expedíció

 

Kifejezve tiszteletemet,

a Palóc expedíció szervezői irántit,

(elnézést az olvasótól, ha a rímek sora kicsit sántít),

elmesélem mindazt, mit átéltem,

mialatt a palóc földet átszeltem.

 

2012 Lajos napjának reggelén,

a nem egyszerű logisztikán átesvén,

a túrázók a rajtnál gyülekeztek,

mit a balassagyarmati Palóc Múzeum udvarára tettek.

 

Péter, Brigitta és Attila

a  nevezőket népviseletben fogadta.

Kezdetben volt  egy kis kavarodás,

de végül zökkenőmentes lett a rajtolás.

 

Megkaptuk a leírást és a térképet,

látva az út hosszát, néhány ember elképedt.

Úti holminkat magunkhoz vettük,

a többit szállítási célból letettük.

 

Kilépve a kapun fordultunk jobbra,

majd az irányt a zöld és a sárga sáv mutatta.

Néhány kanyar után kiértünk a Nyírjesbe,

aztán tavak mentén mentünk, frissen lépkedve.

 

Történt egy dolog, minek mindenki örült.

Kis csoportunk egy új taggal bővült.

Hangadónk rögtön felkarolta,

s csapatunk tagjait anekdotákon át,  bemutatta.

(Tiszta időben kilométerekre hallatszik szépen zengő hangja,

ezzel társait éjszaka is éberen tartja)

 

Alig  fogtuk fel, hogy ismét láthatjuk egymást,

megtaláltuk az első pontot a Segítő szűz forrást.

 A túratársak más mozgalom teljesítésére is találtak módot,

Felkutatták és felírták a megtalált kódot.

 

Továbbmenve  tapostuk a homokot kissé morogva,

aztán betértünk a még nem látott vadasparkba.

Táblák hirdetik, hogy láthatunk itt fát és vadat,

de ezek még a fejlődés elején tartanak.

 

A továbbiak során tapostunk még egy kis aszfaltot,

és máris elértük az ipolyszögi ellenőrző pontot.

Régi túratársak egymást felismerték,

forró öleléssel a másikat üdvözölték.

 

 

 

A következő szakasz már erdei úton haladt,

sajnos az út mentén parlagfű is akadt.

Csavarta  is az orromat rendesen,

tüsszögtem egy párat, remélem csendesen.

 

A kaptatótól kimelegedve és szuszogva,

sikerrel  értünk fel a Kecske dombra.

A lejtőn egy kicsit lehiggadtunk,

és máris a harmadik pontnál  voltunk.

Az ügyesek jutalmukat megkapták,

szomjukat jó Palóc  sörrel olthatták.

 

Újabb 120 méter szintet leküzdve,

beértünk a faluba , minek neve Csesztve.

Elcsigázva léptünk  az élelmiszerboltba,

mely hely túránk negyedik ellenőrző pontja.

Itt van egyik szervezőnk is Brigitta,

ki a meleg miatt alsó szoknyáit ritkítja.

Mindenkinek jár a finom hagymás-zsíros kenyér.

A pénz, mit  sörre költünk egy vagyonnal felér.

 

Túratársunk úgy dönt, jöhet a nap poénja,

mit eddig kezében szorongatott, a napernyőt kinyitja.

Az időjárás előrejelzést megnézte,

majd a túrabotot napernyőre cserélte.

A fotósoknak rögtön felderült a képe,

kiváló témát kaptak lencsevégre.

 

Az idő dél felé járt, árnyékot nem kaptunk.

Egyre lassabban és  szomjasabban caplattunk.

Időnként meglibbent egy gyenge kis szellő,

mire vágytunk, inkább egy nagy esőfelhő.

A gyönyörű tájat imitt-amott láttuk.

Őszintén? Már csak a frissítő pontot vártuk.

 

Csapatunk Szente falvára berontott,

és kereste a legközelebbi italboltot.

A kocsma azonban zárva vagyon,

mit a kocsmáros  veszített, nem kis haszon.

 

Aztán megláttuk, hogy a pihenő parkban,

a túrázóknak királyi ellátásuk  van.

Az asztalon mi szem-szájnak kedves,

szemünk a hálától szinte nedves.

A gyümölcsök, sütemények, szörpök egymást érik.

A túrázók a szentei asszonyok munkáját dicsérik.

A kiszolgálást Rita irányítja,

Mit visel  az szentei népi ruha.

Felül kék színű rajta a „mente”,

de a cipőjét már ő is levette.

Elidőztünk volna még pár pogácsára,

de szintidőnk miatt, vettük az irányt Mohorára.

 

Közben, ez igazán nem okozott gondot,

megtaláltuk az első feltételes pontot.

Bár lehet, hogy ez még Szente előtt volt ott?

Bocs, ha a kronológia kissé megbomlott.

 

Mohorai parkban hamar letudjuk a pontot, mert az hírlik,

hogy a szomszédban az italt, igen hidegen mérik.

(Bár én egy kókusz-kockát befaltam.

Kedvencemnek ellenállni nem tudtam.)

 

A csábításnak engedtünk,

egy kis frissítőt rendeltünk.

Az egyik asztalnál  helyi törzsvendég ült,

Látszott,  már nemcsak a melegtől szédült.

Hirtelen ötlettől vezérelve, kezét vállamra téve,

fülembe sugdosott, intim szférámat sértve.

 

Azonban csapatunk  egyik lovagias tagja,

Az alkalmi udvarlót udvariasan elhajtja.

Utólag is hálás köszönet érte,

hogy túratársnője erényét megvédte.

 

Mindezen jót derülve, felmentünk a Dolinkai pincesorhoz.

Meleg kolbászt kaptunk, ha nem is nagyobbat, mint egy orrhossz.

Persze ez nem igaz, csak a rím kedvéért írtam!

Elég volt az, megenni alig bírtam.

 

Videokamerával  kezében,

modern krónikásunk is megjelent éppen.

Rögzítjük élményeinket örömmel,

van aki képpel, van aki szöveggel.

 

Evés közben egy-két pajzán megjegyzés is esett,

de felnőttek körében ez már megengedett.

 

Egyesek el-eltűntek egy pincében ottan,

azt mondták ,  ott finom hideg bor van.

 

Lassan felszedelőzködtünk,

és teli gyomorral az emelkedőnek estünk.

Kitartóan a piros sávot és a szalagozást követve,

jutottunk el nógrádmarcal szívébe.

 

Mire odaértünk felforrt az agyunk.

Hűsítésként citromos vizet kapunk.

Hellyel is kínálnak, de nem ülök le veszélyes,

lábaimat újra indítani egyre kisebb esélyes.

Csapatunk egy részét hátrahagyva,

indultunk a következő hosszú etapra.

Egy darabig az utánunk érkezőkkel szembe mentünk,

Hál’ az égnek nem azért, mert eltévedtünk.

Őzet láttunk, ki vacsorázni készült.

Csapatunk kis idő múlva kiegészült.

Lassan száll lefele az enyhet adó, jóságos  este,

Lassabban közeledik a Palócok vigyázó nagy keresztje.

Hiába lát el fáradt szemem odáig,

le kell járni a lábam még bokáig.

 

Mielőtt úgy éreznénk végünk,

Herencsényre beérünk.

Mi felesleges letesszük a fonóban,

s megjárjuk a Kálváriát, valóban.

Leereszkedve közbeeső célunk a kocsma,

innen tértünk a fonóba vissza.

 

Több, mint hatvan kilométer mögöttünk,

Kicsit leülve süteményt ettünk.

Erőnk nagy részét a tűző Nap kiszívta,

 kevés eséllyel kelhettünk az éjszakával birokra.

Azonban energiánkat a túrós lepény növelte.

Átöltözve, bizakodva indultunk el a sötétbe.

 

Utunk mellett volt egy magasles,

alatta két rókafi zsákmányt keres.

Csodálkozva nézik a csapatot.

Ki zavarja meg a vadászatot?

 

Hét kilométer után a Korona presszót megtaláltuk,

az OKT-s bélyegzőt ügyesen használtuk.

Frissítettünk, majd tovahaladtunk.

 

Dobos-kút volt a következő pontunk.

Itt kenyeret kaptunk, minek neve cigány.

A forráskódot hova tették? A mai napig talány.

A kutatást feladva,

indulunk utunkra.

 

Amint az ösvényen álmosan sétálunk,

egy Wartburg zavarja meg éber álmunk.

Mögötte egy motor kotor,

nyomukban szállingózik a por.

Félreállunk, menjenek el, hagyjuk,

majd a levegőt a portól, szemünkkel-szánkkal megtisztítjuk.

 

 Hollókő volt a következő állomásunk.

A faluban némi tévelygés után rátaláltunk

a Pajtakert nevű barátságos  helyre,

minek egyik nevezetessége a kemence.

A pontőrök ezt ki is használták,

a túrázókat meleg lángossal kínálták.

Ők is fáradtak már, volt esemény nem kevés,

például egy kocsmai verekedés.

 

Tiltakozik igen erősen a lábunk,

erőnket összeszedve felállunk.

20 kilométer mi még ránk vár,

kicsit nehezebb ez a vártnál.

 

Nemsoká elérjük a kerékpárutat,

Kínomban nézem a csillagokat.

Végre megkerüljük a tökföldet,

Soha nem érjük el a Kavicsos-hegyet?

Mire a pecsétet begyűjtöm egy örökkévalóság.

Egyre jobban rám tör az álomkórság.

 

A túra utolsó 12 kilométere emlékeimből kimaradt,

valószínű  „zombi” üzemmódban tettem meg az utat.

 

Végre valahára  Szécsényben

a cél küszöbét szerencsésen átléptem.

Úgy néz ki, ezt a százas túrát is túléltem,

de levontam a tapasztalatot keményen:

A jövőben ezek számát ritkítom,

mert a lábam előbb-utóbb „kinyírom”.

 

A fejemből révetegen kifele bambultam:

„Istenem, az elmúlt majd’ huszonkét órában hol voltam?”

De a  szervezők lelki világomat hamar helyre rakták,

amikor a gyönyörű oklevelet kezembe adták. 

 

A túrából a szép emléken kívül egy vízhólyag is maradt.

Tanulság: máskor igazítsd meg jobban a zoknidat!

 

 

 
 
Zsu