HEGYEK VÁNDORA EGYESÜLET
 
 
   Főoldal      Élménybeszámoló - Osadnik
 
 
 
 
Osadnik
 
 
 
 
 
 
 

 

2013.08.27. hajnala. Kábán kinéztem az udvarra, milyen az idő. Csepereg, állapítottam meg. No mindegy gondoltam, májusban se volt túl reménykeltő  a kezdés és az utazás, mégis szép lett. Kocsikázásunkat már lassan szokás szerint kísérte az égi áldás, amit jó rock zenével ijesztettünk el. Oly sikeresen, hogy „Orkfölde” után már nem is esett. Megérkeztünk, s én, mint aki szerelméhez érkezik, izgatottan húzogattam bakancsaimat lábaimra, rendezgettem a hátit. Az ismert patak völgyéből hamarosan balra tértünk, még a számomra is ismeretlen szakaszra. Fentebb a bükkösben már látszott, a száraz nyár itt is járt. De azért még sok virág ajándékozott meg csendes bájával bennünket. Csak úgy, mint a többször utunkat szegélyező áfonyák, szedrek, szamócák. Szinte hallhatóan kínálták magukat „egyél meg vándor”. Mi meg jó vendéghez illően, ha már kínáltak, elfogadtuk a házigazdától. Az Osadnik alatt már nem porzott az út, mint idáig, esőkabátjaink mutatták miért is célszerű őket bekészíteni a zsákba. Felértünk a csúcsra fenyveseken keresztül, de nem akarta megmutatni nekünk a mai napon az igazi arcát. Rejtelmesen, sejtelmesen, ködbe burkolózva súgta: „majd legközelebb”.Így lemondtunk a Pipitykéről is, hisz jövünk még erre! Kicsit lentebb érve, a ködös tejfölből kijutva, azért megmutatta a táj: „érdemes lesz visszatérnetek vándorok” . Így a csúcsról a visszautunk sokkal látványosabban alakult, mint az odaút. Például a hatalmas fűszálak közt olyan felemelő élmény volt sétálni, még ha vizesek voltak is, azt leírni nem tudom. Ahhoz talán már írónak kellene lennem, de attól én "mint Makó …." . Szóval nem csak a csúcspanoráma számít, hanem az is, hogy éljük meg az utat. Ami esetünkben folyamatosan keletnek tartott, mikor délnek fordult már régi ismerősként köszöntöttük egymást. Megbeszéltük: neki sárgább a füve, nekem kevesebb a hajam, de örültünk egymásnak. Kedvenc sziklám is megvolt még, út ugyan nem vezet hozzá, de talán jobb is! Így nyugodtan el tudtunk merülni a természet ölén a gondolatainkban. Sajnos e nap is véges volt, így haladnunk kellett a parkolóban hagyott kocsink felé. Mire leértünk, láss csodát, kisütött a nap. De nekünk fent is volt részünk csodákban, de hiszen ezt kerestük, ezért jöttünk!

Szabó Sándor

 
 
 
 
 
Zsu