HEGYEK VÁNDORA EGYESÜLET
 
 
   Főoldal      Élménybeszámoló - Felvidék, Karszt
 

 
FELVIDÉK - KARSZT

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hajnal, 2013.05.25… Csörög a vekker, nagy izgalommal kezdtem készülni, mint mikor randira megy az emberfia. Hajdúböszörménytől kezdődően, 130 km-en keresztül adta az ég áldását kocsinkra. Nem volt túl bizalomgerjesztő, de tudtam: ez a nap az enyém. Végre megérkeztünk! Bár nem vagyok vallásos, első gondolatom ez volt, amit később feleségemnek is elmondtam: „Ó Istenem! A szeretett Felvidékem!” Majd elindultunk, kortyolgattunk az utunkba eső forrás hűs vízéből, így ivódik igazán belénk a karszt. A hegy sejtelmes arculatát nézve eszembe jutott rögtön a Kárpátia: „Ködbe burkolózott a felvidéki táj”. 
 
 
 
Mámoromból a térkép által felvázolt szintemelkedés se tudott kijózanítani. Lehet nem is akartam. Talán nem is lehetett volna a mindent átitató kakukkfű-aromaorgiától. Készültek az emléknek szóló képek rendesen. Eső után, párában (felhőben) haladva dús vegetációk közt jó hangulatban lépkedtünk. Érdekes mennyire kedvezett az időjárás nekünk ott akkor. Talán érezte két kisemberke kívánságát. Miről is beszélek? Hát arról, miként elértük a kilátópontokat, úgy tisztult ki, slisszant feljebb a felhő, megmutatva a maga szépségét is, meg amit rejtegetett előlünk. Fentebb a szikláknál legszívesebben örömtáncot lejtettem volna, már annyira be voltam zsongva. De mentünk tovább, betoppanva az első rétre, ami késő május lévén számtalan színpompás virágot tartogatott számunkra. 
 

Hát igen, átszőtte lelkem ez a világ. Elárulom, hogy itt kezdődött a karszton anno a FELVIDÉKI SZERELEM. A nap folyamán sok-sok rétet hagytunk magunk mögött, meg szép kilátópontokat, meseerdőt, varázsgombát, sejtelmes fényviszonyokat. Jártunk a hangyák és a páfrányok földjén, álltunk vadetető alatt, míg az esőcseppek játszottak egy röpke, ránk ijeszteni akaró szimfóniát. De ez a nap nem az, mint mikor menekülünk eső elől. Nem is csak a miénk volt, mint írtam és reméltem soraim elején. Már tudom, velük együtt lett olyan amilyen. Wass Alberttől idéznék soraim zárásaként: „…És abban a pillanatban megnyílik a szíved,és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. …”

Szabó Sándor  (az egyik hegyekvandora)

 
 
 
 
 
 
Zsu