HEGYEK VÁNDORA EGYESÜLET
 
 
   Főoldal      Élménybeszámoló - Horvátország
 

2011. május 7-13. Horvátország

 

Horvátországi tapasztalataim

 

Mivel egy kicsit távolabb esik tőlünk ez a szép ország, élménybeszámoló-szerű tapasztalataimat írom le. Persze nem a Plitvicei buszos kirándulásra gondolva, ami szép, voltam is már, de az más világ. A színes utakat, amiket a térképed mutat, elfelejtheted. A térképen többféle színnel jelzett túrautak a valóságban piros-fehérek. Találkozhatsz olyan kereszteződéssel is, hogy négy irányban négy piros kör van, vagy négy fehér alapon piros sáv.  De a jelzésrendszerük jobb a magyar, de még a szlováknál is. Nem lehet eltévedni, ilyen sűrűn és egyértelműen jelzett részen keveset barangoltunk. Például jelzik a kanyart és az irányváltást is, amit ne gondolj haladási iránynak!

 

 

Sokat túráznak a horvát „kollegák”, de van is mit bejárniuk. Attól függetlenül, hogy egy szót sem beszélünk a nyelvükön egész jól megértettük egymást. Kibeszéltük a csúcsokat, menedékeket, medvéket, hiúzt, utakat és az országot. Apropó, medve itt van bőven! Olyan 6-700 medve él az erdőkben. A szükséges elővigyázatosság nem árt, főleg májusban. A Tériszony című film – ami itt játszódik és megtörtént eset alapján készült - után tartottam bizonyos részektől, de kellemesen csalódtunk ebben is. E film végén van, hogy 3270 ember tűnt el a balkáni térségben.

A horvátok nagyon szeretik a sziklamászást, mi legalábbis sok sziklamászót láttunk, sokkal találkoztunk. Vannak is erre alkalmas sziklák bőségesen! Ami számomra még nagyon érdekes volt, hogy 70km-es körzetben 3 teljesen különböző növényvilág fogadott.

 
 
 
 

 

Az árakban már utolértük őket, legalábbis sok mindenben.  A biztonság területén viszont nem. A falukban nincsen kerítés, a leborított tűzifa az utcán öt nap múlva még megvolt, a teraszokra kirakott drága székek nincsenek leláncolva vagy bepakolva éjszakára. A kerítés és ajtó nélküli „fás helyiségben” reggel ott lévő elektromos szerszámok éjszaka, sőt másnap is ott voltak. A fotóinkon is látható, hogy a nyitott, jól felszerelt menedékházat senki nem teszi tönkre, rámolja le, grafitizi össze. Nem is szólva  a WC-ről, aminek a fotóját példaként még a téglási előadásban is megmutattam.

 

 

Remélem írásom bíztat mindenkit az indulásra, aki még nem járt ott!

 

Ha összejön még ebben az évben, de jövőre mindenképpen szervezek oda újra egy utat és lehet jönni velem is!

                                                                                                                                                                     Szabó Sándor

 

TOVÁBBI KÉPEK A TÚRÁKRÓL : 1 2 3 4
 
 
                                                                        

 
 
 
 
 
 
Zsu