HEGYEK VÁNDORA EGYESÜLET
 
 
 

 

2011. április 02. Biharfüred - "Krókusznéző túra"

 

Megpróbálom szavakba önteni  a „Vízesések és havasok II.”-ként, „Krókusznéző túra” alcímmel meghirdetett 2011. április 2-i túraélményeimet. Elég nehéz lesz kifejezéseket találni az aznapi élményekre és látványra, amit szerintem át kell élni! Biztos információnk nem volt a havasokon nyíló krókuszok állapotáról, mindössze annyit tudtunk egy arra túrázótól, hogy egy héttel ezelőtt már elkezdtek bujkálni. Úgyhogy reményekkel teli indultunk igen korai órán, de egyáltalán nem álmosan, hisz munkálkodott bennünk az egészséges izgalom, hogy vajon milyen arcukat mutatják majd a semmivel sem összetéveszthető, fenséges havasok.

A román útviszonyok még mindig hagynak némi kívánnivalót maguk után. Egyes minősíthetetlen szakaszok igencsak felrázták egyébként is éber kis csapatunkat. (Hogy az útdíjat mire szedik, még mindig nem értem!) Sztorizgatással ütöttük el az utazás óráit, melynek kapcsán egy tanulságos történetet is hallottunk. Egyik túratársunk ismerősét a felesége befizette egy „ötezer forintos túrára” hazánk egyik ismert és sokunk által bejárt környékére. A „túravezető pajtás”, ahogy társunk emlegette nem volt éppen a helyzet magaslatán,  már megint sikerült eltévednie és a távot illetően is rendesen elszámolta magát (az új térkép méretarányára való hivatkozással ). Hát igen: „Nem a jelvénye teszi a túravezetőt!” Mondjuk én könnyen beszélek, nekem külön bejáratú túravezetőm van! Érdemes megválogatni kivel indul el az ember, hiszen sok múlik a vezetőn és úgy tűnik az sem biztos, hogyha fizetsz valamiért jobb szolgáltatást kapsz!

Na de kanyarodjunk vissza a Biharfüredre vezető útra, melynek vége felé Sanyi izgatottan tekintgetett ki az ablakon és egyszer csak felkiáltott: „Ott vannak a kis lilák” Kerestük mire gondol és hamarosan mi is megpillantottuk az út szélén, a hegyoldalban a lila mezőket. A kedves kis virágocskák feszülten várták az éltető napsugarakat, hogy kitárhassák szirmaikat a kék ég felé és megmutassák teljes valójukat az olyan kíváncsi tekinteteknek, mint a mienk. Még nyolc óra sem volt, amikor igen jó tempóban megkezdtük a Sanyi által gondosan megtervezett túranapot, amely több élményt tartogatott, mint azt reméltük. Láttuk a havasok hófödte csúcsait, ezért azt gondoltuk, hogy csak itt lent fogunk látni krókuszokat és örültünk minden szálnak. (Ezzel kapcsolatban azért kellemesen csalódtunk, a jól megválasztott útvonalnak köszönhetően! Na de erről később.) Önfeledten vetettük bele magunkat a „lila törpecsodák” bűvös világába. „No” haladás, mivel minden 2. lépésnél akadt valami kihagyhatatlan fotótéma és ez igencsak lelassította a tempónkat (különösen az enyémet). Mindenhol nyíltak a szépségek, fenyők között, az úton és az útfélen is.

Egyszer csak Tünde hátraszólt, hogy itt hóvirágok is vannak még, de aztán láttuk, hogy az út jobb oldalán egy lápos rész tele van tőzikével.

 

 
 
 
 
 

 

Szerintem már ennek  a két virágfajtának a jelenlétével is beértük volna egész napra, de mindig újabb és újabb meglepetést tartogatott nekünk ez a változatos, szemet gyönyörködtető, fenyőkkel tarkított bihari táj. A tőzikék felbukkanása után nemsokkal érdekes látvány tárult elénk egy útszéli pocsolya és néhány béka jóvoltából. (Egy béka még az életét is adta e nemes célért.) Sok-sok békacsemete várta, hogy kikelhessen peteburkából, ami érdekes kocsonyás védőburokként tartotta össze a petecsomót.

És jött az újabb különlegesség! Egyszerűen ma halmoztuk az élvezeteket! Szokás szerint a fotózás miatt kicsit lemaradtam és egyszer szólt Sanyi, hogy menjek és nagy lendülettel integetett is mellé. Hú, gondoltam, itt megint lesz valami! Egész mezőnyi hegyvidéki ritkaság virított a krókuszok között, rózsaszín és fehér kakasmandinkó. Háááát…, nem győztünk betelni a látvánnyal! (Sanyi úgy fogalmazott a mai virágdömpingre, hogy ez a „Virágok  harca” – egy seregnyi krókusz, egy másik sereg kakasmandinkó és még a tőzikeseregek is…)

 

 
 

 

Gyönyörű úton barangoltunk tovább, amolyan igazi, bükkös-fenyős-rohanópatakos hegyi ösvényen, melyet hol jobbról, hol balról szegélyeztek tekintetünket vonzó látványelemek. Egy kis vízesés, hatalmas tőzike telep, ligeti csillagvirág, ikrás fogas-ír, taplók… 

 

 
 
 

Megbújva a fenyők  között csodás jégképződmény ücsörgött a sziklák között, aminek a környéke is egyre jobban kirajzolódott, ahogy haladtunk előre. Ez volt a Szerenád vízesés jégmaradványokkal körbepingált  sziklakatlana. Nem egy utolsó látvány, ahogy Sanyi szokta mondani, úgyhogy itt időztünk is valamennyit. (Különösképpen a vízpermet gyógyító hatása miatt. És persze muszáj volt energia-utánpótlást is végrehajtani, szendvicseztünk és szalonnáztunk, ki-ki ízlése szerint.) Mi tagadás, a Jóisten ma nagyon ránk tekintett és a tenyerén hordozott bennünket, ennyi szépet egy túrán…!

 

 
 

 

Az eddigiekhez hasonló szépségű úton folytattuk a túrát a Triccs-traccs felé, amelynek a környezete szintén jégcsodákkal tarkítottan várta túracsapatunkat.

Nem messze innen újabb vízesés fogadott minket, (nehogy látványosság nélkül maradjunk) és a folytatásban  sziklákról lecsüngő óriási jégalakzatok díszítették  az út szélét. A hó és jég egyre több helyen alkotott összefüggő réteget az úton is, így időnként még csúszkálhattunk is. (Ez azért piszkosul tudja nehezíteni a lépegetést, úgyhogy nem mindig örültünk neki.)

 

 
 

Egy fenyőerdő melletti tisztáson kicsit rápihentünk a Lóhavas előtti kaptatóra és hatalmas lendülettel indultunk csúcstámadásra. Az emelkedő okozta „szuflafogyásunk” enyhítéséről szerencsére gondoskodott a természet, az egyre nagyobb kiterjedésű lila virágszőnyegek révén. Részben a látványukkal gyakoroltak ránk kedvező hatást, másrészt viszont a fotózásuk jelentett egy szusszanásnyi időt a gyors regenerálódásra. Merthogy még az időközben virgonckodó jégeső sem tudott bennünket eltántorítani célunktól, feljutottunk a csúcsra, ami fantasztikus panorámával szolgált többek között a havasok és a Bocsásza felé is. Mivel nagyon jó időt futottunk, túravezetőnk lazulást engedélyezett, így volt alkalmunk sokat pihenni, kaját burkolni, panorámát nézegetni, területet feltérképezni, fényképezni.

 

 

 

A pihenő lejártakor összeszedtük magunkat és elindultunk a Kishavas irányába. Lila és fehér mezők szegélyezték utunkat és bár a többiek már beteltek a napi látványosságokkal, Sanyi és én az utolsó virágszálig kitartottunk és szívtuk magunkba  a természet mai napra szánt bőkezű ajándékait. Hálás köszönet értük!

 
 
 

 

 

Szabó Zsuzsa

 

 
                                                                        


 
 
 
 
 
Zsu